Szeptemberi kertészeti tippek

Az iskolakezdés teendői mellett azért ne felejtsük el, hogy elindult az őszi kertszépítési szezon! Nem csupán az idei, de a jövő tavaszi kertünk szépsége is nagyban függ attól, hogy most mennyire szorgoskodunk kertünkben. Rengeteg a teendő ugyanis szeptemberben is.

Össze is gyűjtöttük most a leggyakoribbakat közülük:

  • Folytassuk a tavasszal virágzó hagymák ültetését, úgy mint a jácint, tulipán, hölgyliliom, vagy akár a vidám nárcisz. Most ültessük a krókuszt is, hogy Húsvétra színpompás kerttel büszkélkedhessünk!

  • Ültessünk cserepes futónövényeket! A klemátisz számára például ez egy tökéletes ültetési időszak!

  • Az egynyári fajok helyett most áttelelő fajokat ültessünk! Gondozásukhoz minden fontos információt megkap majd tőlünk!

  • Még korán sincs vége az ültetendők sorának! Válasszunk most örökzöldeket, lombhullatókat, sövény-növényeket és álomszép rózsákat is!

  • Itt az ideje annak is, hogy előkészítsük a következő hónapokban telepíthető gyümölcsfák és cserjék helyét is.

  • Már javában érik a szőlő, a szilva, vagy akár a körte is. Készítsünk bátran belőle ízletes befőtteket, lekvárokat vagy kompótot, hogy a téli hidegben is élvezhessünk munkák gyümölcsét!

  • Végezzünk el még egy tápozást a kertünkben: hasonlóan a tavaszihoz, minden növénytípushoz a megfelelő tápot választva.

Válogasson kedvére gyönyörű, egészséges növényeink között!

Ebben az időszakban szállítjuk a virághagymákat, rózsákat, évelőket és cserepes növényeinket. Kínálatunkban az örök kedvencek mellett, igazi különlegességeket és rengeteg újdonságot is megtalál!

 

            

 


0