Ananasnaya kivi (Actinidia arguta Ananasnaya)
Kód: 14048
Ültetési idő:
március - november
március - november
Érési idő:
szep ••• - okt •••
Fényigény:
Napos, napsütéses
Napos, napsütéses
Szállítás:
P9-es konténeres növény
P9-es konténeres növény
A hagyományos kivihez hasonló gyümölcsű fajta, annyi különbséggel, hogy ennek a termése sokkal kisebb, héja pedig sima, így pucolás nélkül is fogyasztható. Mivel futó fajta, támasztékot igényel, akár az öt méter magasságot is elérheti. Virágai fehérek, illatosak és késő tavasszal jelennek meg a növényen. Gyümölcse 2-3 cm méretű és sokkal édesebb, mint más fajtáké, kálciumban, foszforban és C vitaminban nagyon gazdag. A napos illetve fekvést kedveli. Pollenadóra van szüksége, erre megfelelő a Weiki kivi.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültető gödörbe, aztán földdel jól takarjuk be és öntözzük meg.
- A kiwi talajban nem válogat, mégis a jó tápanyag- és vízellátottságú talajon hoz igazán bőséges termést, min. ültetési távolság: 2-2.5 m, kifejlett növény 3-6 m magas.
- Szilárd támasztékot igényel.
- Szárazság idején gondoskodjunk megfelelő vízellátásról.
- A nagyobb terméshozam érdekében évente trágyázzuk a talajt.
- Tavasszal ritkító metszést ajánlott végezni.
- Ha betegség jeleit észleli a növényen forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Kód: 43019
Klemátisz kedvezményes ajánlat
Ár: 7500 Ft
Eredeti ár: 8000 Ft - Kód: 47111
Kasvirág kedvezményes ajánlat
Ár: 8900 Ft
Eredeti ár: 10500 Ft - Ár: 4200 Ft
Eredeti ár: 4800 Ft - Kód: 21360
Színpompás Trió kedvezményes ajánlat
Ár: 6900 Ft
Eredeti ár: 7500 Ft
Hasonló termékek
- Kód: 14003
Gránátalma (Punica granatum)
Ár: 13500 Ft - Kód: 14006
Jenny kivi (Actinidia deliciosa Jenny)
Ár: 4000 Ft - Kód: 14091
Cobra szamócafa (Arbutus unedo Cobra)
Ár: 4500 Ft - Ár: 7500 Ft



Mégse legyen a kívánságlistámon
Hozzáadom a kívánságlistámhoz
Ültetési tudnivalók
Ápolási tudnivalók